Uncategorized


A fejlődés és a lélektársak kapcsolata

 

Sokszor találkozom azzal, hogy valaki mondja, hogy x éve kiderült ki a lélektársa és, hogy nem érti miért nincs vele vagy nem is találkoznak azóta.

Először is néhány gondolatot osztanék meg veletek. Fontos tisztázni, hogy egy embernek egyszerre több lélektársa van. Ezekből van olyan, aki egynemű vele mások pedig nem, van olyan aki a föld másik részén él, de még így is van jó néhány ellenkező nemű ember akivel potenciálisan társas kapcsolatban élhet.

Visszatérve az első gondolatomhoz, el kell mondjam, hogy ahogy a lélek fejlődik több esetben lecserélődnek a lélekcsaládok és a lélektársak. Ez miért lehet? Azért, mert akivel egyszer egy szinten voltunk energetikailag, az nem jelenti azt, hogy mindig egyszerre fogunk fejlődni, vannak, akiket idővel lehagyunk, vannak akik viszont túlszárnyalnak minket. Nincs is ezzel semmi gond, csak ne ragadjunk bele abba, hogy xy márpedig a mi lélektársunk. Mert sok esetben ez idővel változik. Az az ember, akivel 10 éve összerezegtetek és együtt fejlődtetek valamiben nem biztos, hogy most is ott tart ahol te. Ezeket a már nem tápláló kapcsolatokat legyen, az párkapcsolat vagy baráti kapcsolat idővel el kell engedni. Ezért érdemes azt feltenni időről időre, hogy egy kapcsolat táplál –e téged vagy sem. Ha pozitív a válasz, akkor szuper, érdemes tovább fenntartani, ha pedig nemleges a válasz, jobban járunk, ha elengedjük. (lehet, csak egy időre, kérdésben kell lenni folyamatosan)

Egy ideje én hanyagolom is ezt a lélektárs szót a saját szótáramból, inkább a neked megfelelő társ megfogalmazást használom. Ő az aki pillanatnyilag összerezeg veled és táplál téged. Mivel a Mostban élünk nem a Múltban és a Jövőben, így célszerű olyan társat kérni, aki a mostani igényeidnek megfelel.

Milyen is a neked megfelelő társ? Olyan, akivel kölcsönösen tápláljátok egymást. Nyugodtan felteheted a kérdést, hogy ha vele vagy az neked többet teremt-e? Fontos, hogy jó legyen vele a szex, mert enélkül a kapcsolat nem fog működni. Utoljára hagytam a talán legfontosabbat, hogy megvan-e a szabadságod mellette? Lehetsz az, aki igazán vagy, úgy is, ha együtt vagytok? Ha nem, akkor nem ő az akit keresel.

Itt tud az a manapság oly népszerű ikerláng téma becsatlakozni a cikkembe. Sok karma, meg előző életes feladatok, amik miatt hánytatott lehet a két ember közötti viszony és akadályoztatva van a két lélek egymásra találása. Mondják, hogy ha össze kerülnek akkor az maga az egység meg a paradicsom. Ha mélyen belegondolsz, te aki most élsz, azzal akarod eltölteni az idődet, hogy boldogtalanul vágyakozol valaki iránt aki lehet sosem lesz a tiéd? Én nem hiszem, hogy ez lenne a számodra a legjobb választás, de minden rajtad múlik, én csak elmondom, én mit választanék. Én a Mostban élek, tehát ebből hozom ki a maximumot, nem várok senkire, nem vezekelek. Egyszerűen boldog vagyok egy nekem megfelelő társsal, akivel önmagam lehetek, és pont úgy szeret, amilyen vagyok.

Egy ideje hiszem, hogy egyáltalán nem kell feladatokat elvégezni, szenvedni, van egy egyszerűbb, örömtelibb út is az életben, én azon az úton járok.

A témában lévő programjaimat itt találod.

Lélektárs behívó meditációm leírását itt olvashatod.


Tények, tévhitek az önismereti módszerekről

 

Ember

Mivel mostanában nagyon hangzatosan hirdetik magukat az egyes önismereti vagy blokkoldási technikák ezért szeretnék néhány dolgot tisztázni.

Mi az hogy blokkoldás? Az ember életében lévő akadályok megoldása, eltávolítása. Én minden lélekoldási,energetikai módszert ide sorolok, hiszen a lényeg ugyanaz, cél a problémák megoldása, legyen az testi vagy lelki probléma. Tudom, hogy többen a Thetahealinget se mondják blokkoldási módszernek, mert nem kioldja a blokkot, hanem hitrendszeri cserét végez, de tulajdonképpen ugyanazt teszi, megoldja a problémát, csak más körítést adnak neki, de a cél ugyanaz.

Szerény személyem ilyen önismereti módszernek veszem még a pszichológiát is, hiszen ott is a problémán való túljutás a cél, megértés által.

Milyen egyéb technikák vannak még? A legismertebbek: Kineziológia, Thetahealing, különböző más healingek, (rengeteg van minden nem sorolom fel), Access Bars és Body, különböző energetikai kezelések, vezetett meditációk, de akár még a hagyományos kínai orvoslás egy része is ide sorolható.

Egyet kell megérteni, nincs jó és rossz módszer, viszont minden egyén más és minden egyénnek más az energetikája, rezgése, tehát egyik se jó mindenkinek. Ki kell próbálni kinek mi a hatásos.

Nem véletlen, hogy pl. a kineziológiával valakinél szépen lehet előre haladni, másnál pedig egyáltalán nem. Mivel a kineziológia egy viszonylag régi módszer, kevés frissítéssel így el kell mondjam, hogy a viszonylag alacsonyabb rezgésszintű embereknek jól tud segíteni, viszont aki egy szintet meghaladott energetikailag annak már nem használ.

Viszont tudni kell, hogy egy percig sem szeretném lebecsmérelni a módszert, hiszen a népesség nagyon nagy százaléka még ezen a rezgésszinten van, az ő emelkedésükhöz szükséges a módszer. Ezek után jön egy újabb szint azoknak akik már energetikailag továbbléptek, nekik lehet jó például a most felkapott módszerek közül a Thetahealing. Ez a módszer az én utamat is nagyban segítette egy darabig, de már egy jó ideje meghaladtam a rezgését és érdemben már nem használom. Viszont vannak olyan kezeléseim, amikor még használom, mert az egyénnek az a legmegfelelőbb.

A vezetett meditációk is e 2 rezgésszinthez simulnak a legjobban, mert olyanokat vonz az a technika akik még keresik a miérteket. Ilyen például az előző életes utazások. Kutatod, hogy miért történt velem a baj, a probléma miért van ott, stb.

Egy szint után már nem fogod keresni a miérteket, de erre meg kell, hogy érj. Amíg még nem értél meg rá, használd az előbb felsorolt eszközöket, módszereket mert neked hasznosak lesznek.

A tudatossághoz hozzá tartozik, hogy az emberek nem keresik a miérteket, elfogadják ami van és ,ha nem a legjobb, szeretnének rajta változtatni.

És akkor most megosztanék veletek valamit, amit talán még nem írt le senki. Nem vagyok benne biztos, lehet már megtették előttem, csak én nem találkoztam az írással.

Az embernek számos főcsakrája van, nem csak az a 7 amiről oly sokat beszélnek spirituális körökben. Tudom, hogy egy vonalon már elindult a 8. csakráról a kommunikáció és a gyógyítás Magyarországon is. Tudjátok ez mint jelent? Energetikailag fejlődünk, emelkedik a rezgésszintünk. Ugyanis minél nagyobb a rezgésszinted annál több csakrát fedezel fel magadnál és annál többet tudsz használni is. Jelen pillanatban én olyan rezgésszinten vagyok, hogy megmutatkozott előttem a 13. csakrám és én legtöbbször a 12. csakrámat használom gyógyításra, de ez korántsem a fejlődésem vége 🙂

Viszonylag kevés ember találkozik velem, találkozhatna jobb marketinggel akarom mondani nagyobb láthatósággal akár több ember is, de még nagyon nem annyi, mint a kineziológiával és a Thetahealing-gel például, mert az emberek kisebb hányada rezeg még ezen a szinten. Mindez rendben van, remélem, hogy sokan fognak még sokkal magasabb szinte is kerülni, őket már nagyon várom, sok mindent tudnának nekem ők tanítani. (tanítás szó nem is a legjobb, utat tudnának mutatni)

Egy szóval az a fontos, hogy az ember minél tudatosabb legyen és minél inkább önmaga legyen.

Ha eléred azt, hogy belelépj, használd az erődet olyan gyorsan fogsz fejlődni, hogy gyorsabb leszel, mint egy vadászrepülő. 🙂

Remélem érthető volt az írásom, és látjátok ti is, hogy minden módszernek megvan a maga helye és ideje a fejlődésben. Nagyon sokat köszönhet az emberiség mindegyiknek, hisz sok ember a népszerűbb technikák megismerésével indul el a maga önismereti útján. 

Forrás: www.tuskesbeata.hu


A kilépési pontokról

Néhány hete motoszkál a fejemben, hogy megírom a kilépési pontokkal kapcsolatos nézőpontjaimat, tapasztalataimat. Mi is a kilépési pont? Egy előre meghatározott választási helyzet, amikor a lélek eldönti, hogy a földi életet éli tovább vagy a lélek elhagyja a testet. (élet vagy halál köznyelvi kifejezéssel)

Ahogy egy jó számmisztikus, asztrológus megmondja, elvileg minden lélek több kilépés ponttal érkezik a világra. Itt rögtön felmerül bennem, vajon tényleg mindenkinek meg van írva 2-3 olyan esemény, élethelyzet amikor úgy dönthet az élet, hogy kilép a testéből? Szokták mondani, hogy nagy baleseteknél, halálközeli élményeknél vannak ilyenek és ezeknek tudható be néhány csodás túlélés. Ugyanis ezeknél a lélek az élet mellett döntött. (életet választotta, a döntés szó már egy ideje nem szimpatikus nekem, mert olyan mintha nem lenne utána újabb választása) Az, hogy egy adott helyzetben a lélek az élet mellett voksolt, nem jelenti azt, hogy a következő percekben, hónapokban is ezt fogja választani. Választhat mást? Természetesen minden pillanatban választhat mást. Egy durva példával élnék, van egy tömegkarambol, amit valaki sikeresen túlél, mondjuk ebben az esetben ő legyen az egyedüli túlélő. Kiszáll az autójából, hívja a mentőket akik a helyszínre érve azt mondják neki, hogy elviszik kivizsgálni a kórházba. A kórházba menet a mentő balesetet szenved és az utasok belehalnak a sérüléseikbe. Mi történt itt? A magyarázat sokféle lehet. Mondhatjuk, hogy véletlen. Beleláthatunk sok dolgot, de nem vagyunk az adott lélek helyében, csak ő tudja, hogy miért gondolta meg magát, miért választotta mégis a halált. Olyan sok negatív gondolat övezi a halált, olyan mintha valami nagyon rossz dolog lenne. Pedig mindig mi választjuk. Ha elég volt a földből, az életből egyszerűen csak tovább állunk és vissza jöhetünk ha akarunk. Egy következő életben, esetleg nem sokkal a kilépés után egy új testben. Ezzel azt akarom mondani, sokan félnek a haláltól, alaptalanul, hiszen minden pusztulás után valami új keletkezik. Tudom, hogy nehéz megérteni, de mi más lehetséges még? Mi lenne, ha csak elfogadnánk? Könnyebb lenne? Biztosan. Persze, jó humanoidként én is kíváncsi voltam, megnézegettem az eddigi életemet és a jövőmet is, már nincsenek kilépési pontjaim amit a múltból hozok. Viszont ez nem azt jelenti, hogy örökké fogok élni, mindig választhatok mást. Csinálhatok magamnak új kilépési pontokat akár. Most szeretek élni, de sose tudhatom mi lesz a jövőben 🙂

Vajon mit választok?

Remélem ez a kis írás elgondolkoztatott benneteket, és talán ezentúl másképp láttok rá a halálra!

Ha érdekel a téma további cikkeket és információt a www.tuskesbeata.hu-n találsz.


Sokszor történnek rossz dolgok veled esetleg balesetek érnek?

Sokszor történnek rossz dolgok veled? Tudod mi lehet a gond, ha már semmi sem működik és össze csaptak a fejed felett a hullámok?

Válaszom lehet egyértelmű sok ember számára, de többek számára még hihetetlenül hangzik, de ilyenkor nagy a valószínűsége, hogy átok vagy rontás van rajtad. Ez lehet ez életben kialakult, de lehet előző életes is. Jó hír, hogy mindkettő feloldható. Ha pedig a párkapcsolati életed nem működik, zaklat az exed, miközben már mással vagy, esetleg nem találsz magadnak normális párt, ennek pedig sokszor a szerelmi kötés áll a hátterében.

Jó hír, hogy mindegyik feloldható. Ha egyedül nem megy, bátran keress meg!


Mi állhat a női gondok/betegségek hátterében?

Elég sok ilyen témájú Thetahealing ásásom volt már a témában ésMi állhat a női gondok, betegségek hátterében?

összegyűjtöttem a lehetséges kiváltó okokat, érdemes rajtuk elmélkedni, sokszor már a felismerés, hogy ilyen lelki blokkunk lehet segít a helyzeten, javít a betegségek helyzetén:

– Bántalmazás: általában családi erőszak, anyát veri apa, tehát a lánygyermek nem akar igazán nő lenni, megtagadja önmagát, ne hogy őt is bántalmazzák a férfiak. Ide jön még a szexuális bántalmazás is, akár előző életből, hogy nem akarja a nő a férfit befogadni, mert az bántani fogja. Tehát a teste védekezik, akár hájjal akár betegséggel távol próbálja magát tartani a férfiaktól.
– Nem vagyok elég jó, nem vagyok elég jó nő: Ezek a hitrendszerek akár gyermekkori trauma miatt akár előző életből erednek, nagyon meghatározóak. Itt általában a páciens tudatosan is így gondolkodik. Sokszor eleve önbüntetés program fut a dolog hátterében.
– A szülők fiút vártak, tehát a lány gyermek megpróbál megfelelni és fiúként viselkedni. Ennek köszönhetően pedig elnyomja a nőiességét, ami betegséget is okozhat. A születésnél lévő blokkokra érdemes itt rögtön ránézni.
– Anyával való rossz kapcsolat, megoldatlan feladatok: Anya testesíti meg a női energiákat, ezért a viszonyt tudat alatt (és felett) tisztítani kell.
Ezek talán a legszembetűnőbb okok, de feljöttek még többször a következők is: megalázottság, elnyomottság, megcsalás, elhagyás.Ezeken mind érdemes végigmenni.
Ha egyedül nem megy segítek!

Honnan eredhetnek a nőiséggel kapcsolatos bajok?

Általánosságban elmondható, hogy az érzéseink, tHonnan eredhetnek a nőiességgel kapcsolatos bajok?esti tüneteink 90%-ban nem saját magunkhoz tartoznak, hanem felvettük őket mástól. Nincs ez máshogyan a nőiséggel kapcsolatos betegségekkel, tünetekkel és érzésekkel kapcsolatban sem. A legtöbb ilyen problémát anyánktól vagy 7 generációra visszamenve a család női tagjaitól vesszük át. Ezért néhány esetben a bajok nagyon egyszerűen megszüntethetők, ha ezeket a kötelékeket megszüntetjük és energetikailag szétkapcsolódunk a női felmenőinktől, de természetesen ez nem minden esetben igaz. És akkor még ott van a jolly joker, a kié ez az érzés kérdés. Ha a belső hangunkra hallgatunk, akkor nagyon gyorsan megállapítható, hogy a bizonyos érzés a tiéd-e vagy mástól szedted össze :). Ha mástól szedted össze, akkor annak örülni kell, mert azzal neked nincs is dolgod, elég ha egyszerűen tudatosítod, hogy nem a tiéd és visszaküldöd.


Baráti kapcsolatokról

Az ember baráti kapcsolatai idővel változnak.Baráti kapcsolatokról

Barátok mennek el (válnak le) és jönnek az ember életébe. Mindenki máshogy éli meg ezeket az elválásokat, változásokat. Emlékszem huszonéves koromban én katasztrófaként éltem meg egy-egy barátnőm kilépését az életemből. Volt egy lány akivel 1,5-2 évig sülve főve együtt voltunk, majd egy szó – magyarázat – nélkül eltűnt az életemből. Mindez engem akkor nagyon megrázott. Hónapokig vagy inkább évekig kerestem a miérteket és hibáztattam magam, hogy vajon mit tehettem ellene amiért nem keres többé. Aztán sok-sok évvel később ma már tudom, hogy egyszerűen akkor az utunk szétvált, lelkünk nem egyforma ütemben fejlődött, emelkedett. Nincsen ezzel semmi baj, amit kellett azt együtt megtapasztaltuk, aztán ment mindenki a maga útján tovább. Mindez nem azt jelenti, hogy soha többé nem sodorhat minket össze az élet, sőt, ha egyforma szinten rezgünk még valaha, akkor bizonyára újra kapcsolódni fog az életünk. Hiszen a két lélek ismeri egymást, vannak közös pontok is. Viszont az is megtörténhet, hogy soha az életben nem találkozik az ember ezekkel a régi barátokkal. Mindezt ne sajnáld, hisz az életed változik, te magad is változol és a régiek helyébe mindig lép új ember, olyan akire pont abban az életszakaszodban szükséged van és leginkább szolgáljátok egymás fejlődését, energia rezgésszintetek hasonló és az életről kialakított képetek is. Ne felejtsd el, ők is kiléphetnek az életetekből ha már nincs együtt közös feladatotok, vagy utatok más irányba megy.
Megengednéd, hogy a másik szabadon válassza az útját? Megengednéd magadnak, hogy különválj azoktól akik már nem azonos szinten vannak veled? Megengednéd még azt is, hogy valaki elrontsa az életét? Hagynád, hogy valaki visszautasítsa a segítségedet? Hagynád, hogy mindenki a saját maga tempójában emelkedjen?
Nem tudsz mindenkin segíteni, és nem tarthatsz mindenkit magad mellett egy életen át. Akinek épp ott kell lennie az életedben, az ott lesz, erőlködés nélkül csak úgy spontán. Az én életemben is van jó néhány példa erre, van egy nagyon nagyon jó barátnőm, akivel anno egy középiskolába jártunk, ismertük egymást, jókat beszélgettünk, de anno nem álltunk olyan közel egymáshoz. Aztán jött a 10. osztálytalálkozó, ahol nagyon egymásra találtunk. Azóta is (2012-től) támogatjuk egymást és számíthatunk egymásra. Vele anno nem rezegtünk egy szinten, de mára egymást húzzuk felfelé :). Ki tudja mit hoz az élet, lehet elsodor minket egymás mellől, de ez nem számít. Hiszen a Mostban élünk, élvezzük amink és akink van, legyünk hálásak érte minden nap.
Téged mi tart vissza, hogy a Mostban élj és ne Múltban és a Jövőben? Megtennéd végre azokat a lépéseket amik a fejlődésedet szolgálják? Meghoznál olyan döntéseket amik szükségesek a változásodhoz?
Remélem írásom sokak szemét felnyitja az életre. Vonja le mindenki a maga tanulságát belőle.
Szép napot Nektek! Bea

Gyakorlati apró tanácsok a boldogabb életért!

Gyakorlati apró tanácsok a boldogabb életért
2. Amikor zuhanyzol, képzeld el, hogy mind a tested mind pedig a lelked megtisztul a negatív hatásoktól, kérd angyalaidat, hogy töltsenek fel fénnyel.
3. Ha nyugtalan és ideges vagy, kérd meg angyalaidat, hogy vigyék el a fénybe és nyugtassanak meg.
4. Ha negatív érzéseid vannak, éld meg őket, majd válts át úgy, hogy valami pozitívra gondolsz.
5. Lefekvés előtt adj hálát annak amid van! Vedd számba az aznap ért kis csodákat és gondolj rájuk hálával telten.
6. Ébredéskor használj pozitív megerősítéseket, úgy mint: Szeretem magamat! Büszke vagyok magamra! Mindent elérek amit akarok! Képes vagyok egyedül döntést hozni! Elérem a célomat! Ezek csak példák, írj magadnak egy listát és mondogasd magadnak a tükör előtt minden nap.
Használd bátran ezeket a kis praktikákat, hidd el megéri! Megváltoztatja az életedet!

10 leggyakoribb ok, amiért elindul valaki az önismeret útján

Kíváncsi vagy mi a 10 leggyakoribb ok, hogy valaki elindul az önismereti úton a tudatosság felé?

Egy jó ideje figyelem, milyen indokokkal keresnek meg az emberek, hogy 10 leggyakoribb ok, hogy valaki elindul az önismereti úton a tudatosság felésegítsek nekik. Minek kell törté
njen egy ember életében, hogy elkezdjen magával foglalkozni? Erre válaszként szedtem össze ezt a listát.
1. Depresszió. Ez az a helyzet, amikor az ember kilátástalannak látja az életét, úgy érzi már semmi sem segíthet rajta, akár több életterületen is azt érzi nincs már hogyan tovább. A jó hír az, mindig van hogyan tovább, csak látod a fától az erdőt.
2. Párkapcsolati problémák. Ez természetesen az elsővel együtt is megjelenhet. Itt első körben vagy a párunkat (ha van) vagy magunkat hibáztatjuk vagy mindenkit. Be kell valljam ez a kedvenc területem, hiszen ezen a téren fejlődtem a legtöbbet. A hibáztatást és az áldozat szerepet is le lehet tenni viszonylag hamar és akkor megjön a bátorság a változtatásra.
3. Konfliktusok a családban. Ez az a terület, ami a párkapcsolat mellett a legerősebben hat ránk, mert pénz nélkül még csak megvan az ember, de szerető család nélkül nehezebben. Természetesen erre is van megoldás.
4. Testi betegségek. Itt azokat értem amivel már nehezen lehet együtt élni, ritkán jön valaki pl. gluténérzékenységgel. Mivel több a női megkeresés ezért elmondható, hogy nőgyógyászati problémákkal keresnek meg leginkább.
5. Munkahelyi problémák. Ez a terület szintén nagy hatással van ránk hisz napi 8-10 órát vagyunk a munkahelyünkön és a munkatársaink között.
6. Önbizalmi problémák
7. Pénzügyi problémák
8. Pánikbetegség
9. Fóbiák
10. Útkeresők. Ők azok, akik az életútjukat keresik és még nem tudják mivel is kellene jobban foglalkozniuk.
Természetesen a lista igen hosszú lehetne, itt most a leginkább előfordulókra koncentráltam.
Ha a listán lévők közül egy is érint téged, ideje elindulnod az úton!
Írta: Tüskés Bea (www.facebook.com/lelekoldas, 0670/517-54-52)


Mit tehetsz az önhibáztatás helyett?

Nagyon fontos, hogy ha valami szerinted rossznak vélt dolog tMit tehetsz az önhibáztatás helyett?örténik veled, akkor ne kezd el hibáztatni magad, légy megengedésben. Jó én most így cselekedtem vagy ez történt velem. Rendben van elfogadom, de hogyan lehetne ez másképp? Ha elköteleződsz magad mellett, és azt mondod, ez van, de bármi legyen is (akár az életem árán is) ez meg fog változni, akkor bizony az univerzum úgy fogja a dolgokat rendezni, hogy az a dolog megváltozzon. És ha ilyen megengedésben vagy, hogy bármit megtennél, akkor bizony ott lest a fény az ösvény végén és rád vár. Az én küldetésem, hogy utat mutassak, hogy az lehess aki igazán vagy. A fény kísérje utadat.